Nézem a híreket, és látom, ahogy Líbiában a felkelők átveszik az irányítást. Leszámolnak egy mindenképpen hibás és elnyomó rendszerrel. Ezek a forradalmak söpörnek végig az egész Észak-Afrikai területen. Líbiában több tízezer ember adta az életét, hogy véget vethessenek egy diktatórikus rezsimnek. És boldogok, mert győztek, lehet menni előre a majd meglátjuk milyen, új rendszer felé. De mindenképpen meg volt fizetve az ára.
Összehasonlítva a hazánkban lezajlott rendszerváltással, láthatjuk, hogy itt teljesen más volt a kép. Felülről indult, és békésen zajlott, hiszen akik fent voltak is akarták a változást. És ott akkor el lett véve egy csomó fiataltól a forradalom. Azoktól, akik lelkesen ágáltak a régi rendszer ellen, és ifjonti hevületüktől áthatva akarták lerombolni a múltat. De nem jött össze, mert a múlt nem ledőlt, hanem átalakult. Nem lettek utcai harcok, nem kellet elzavarni erővel a vezetőket, mert maguktól mentek el. A forradalmi romantikából pont a fiataloknak izgalmas rész lett kihagyva.
És emiatt van, hogy 20 év után, az önmaga farkába harapó kígyó mintájára kezdünk visszatérni oda, ahonnan elindultunk. Hiszen végre itt van a lehetőség, hogy megváltoztassunk mindent, mert ugye nem választások voltak, hanem „Fülke Forradalom”. És persze minden, ami az előző vezetéshez köthető az csak rossz és hibás lehet. Mert muszáj, hogy legyen valami, hiszen kimaradt anno az áldozatok árán szerzett hatalomátvétel, hát most majd megcsináljuk. Csak mivel ugye azóta már kis országunk felett is eltelt az idő és a kapitalizmus, és demokrácia útjára kezdtünk lépni, ha még oly bizonytalan léptekkel is, sajnos a mindenszar hangoztatói éppen afelé kezdtek indulni, amitől 20 évvel ezelőtt még szabadulni akartak.
Persze ez számukra nem annyira egyértelmű, mert ugye most éppen a másik oldalán állnak a barrikádnak. És onnan minden másképp látszik.
